tanulók nevetnek

Egy tanulmány és szerint a tanítás az egyik legstresszesebb munka az USA-ban. Az Amerikai Tanárok Szövetségének 2017-es oktatói munkaminőség-felméréséből kiderült, hogy a tanárok 61 százaléka mondta azt, hogy munkája mindig vagy gyakran stresszes volt – ez több mint kétszerese a nem oktatással foglalkozó felnőttek arányának –, és 58 százalékuk azt mondta, hogy mentális egészségi állapotuk rossz.

A pedagógusok gyakran elkövetik azt a hibát, hogy kifelé figyelnek, másokra  összpontosítanak. A tanítók, nevelők mentális egészsége nemcsak saját maguknak fontos, de elengedhetetlen a magánéletük, egészségük fennetartása érdekében, az iskolai stabilitáshoz, és a tanulók jobb teljesítményéhez is hozzájárul. Mit tehetsz, hogy saját mentális egészségedet óvd?

Szabj határokat – és tartsd is be azokat

Gyermekeink, munkatársaink megfigyelik, hogy milyen határok között éljük az életünket, hogyan viszonyulunk a munkához, rendhez, időbeosztáshoz, szeretteinkhez, feladatainkhoz, mennyire vagyunk kitartóak, megbízhatóak. Mindazt, amit szeretnénk továbbadni, azt először magunk gyakoroljuk. Állíts fel apró korlátokat mások számára.

Például: Ne légy állandóan elérhető. Védd a saját szabadidőet. Tájékoztasd a tanulók családját, hogy délután 5 óra után nem elérhető, és a következő napon minden e-mailt vagy hívásra válaszolsz.

 

Koncentrálj arra, amit irányítani tudsz

Steve Maraboli viselkedéskutató és tudományos író egyszer azt mondta: „A legnagyobb változások az életben akkor történnek, amikor elhatározod, hogy átveszed az irányítást azon dolgok felett, amelyek felett hatalmad van ahelyett, hogy azokat akarnád irányítani, amelyeket nem tudsz.”

A bennünk lévő feszültség nagy része éppen abból keletkezik, hogy arra koncentrálunk, amely kiesik a hatókörünkből. Biztos te is tapasztaltad már, hogy amikor olyan dologra figyelsz, amire nincs ráhatásod, mint mondjuk a jövő, azonnal feszültebb leszel, mint máskor.

Ezért sokkal jobb, ha arra helyezed a hangsúlyt, amit irányítani tudsz. És ez nem más, mint SAJÁT MAGAD. Mert azt nagyon is tudod irányítani, hogyan érzel, hogyan reagálsz, hogyan reagálsz és mit mondasz egy adott helyzetben. Ne azon aggódj, mások mit mondanak, hogyan ítélnek meg! Ha áthelyezed a fókuszt arra, amin tudsz változtatni, máris nagyobb biztonságban fogod érezni magad.

Dokumentáld gyorsan, profin az óráidal, foglalkozásaidat

Legnépszerűbb óratervező sablonok

Mozogj!

A testmozgás legáltalánosabb mentális haszna a stresszoldás. A testedzés során fellépő izzadás segít a testi és lelki stressz kezelésében. A mozgás megnöveli az agy stresszválaszt mérséklő vegyületének, a noradrenalinnak a koncentrációját is. A testmozgás csökkenti a stresszt és fokozza a test képességét arra, hogy a megbirkózzon a meglévő lelki feszültséggel. A rendszeres fizikai tevékenység fejleszti a memóriát és az új dolgok megtanulására való képességet. A leizzadás során a hippocampusban megnő a memóriáért és tanulásért felelős sejtek termelődése a mozgás fejlesztheti a memóriát a felnőttek körében is.

 

Tudatosan ápold a kapcsolataidat

A  társas  kapcsolatok  alapvető  hatással  vannak  az  emberek  általános  jóllétére, mentális egészségére. A hiányos társas kapcsolatrendszer diszfunkciókhoz vezethet az egyén  életében  és mentális  problémákat  okozhat.

 

Legyenek ésszerű elvárásaid

Adjon időt magadnak, hogy alkalmazkodj az állandóan változó normákhoz. Legyen türelmes magaddal tűzz ki magad elé apró, reális célokat. Ne feledd, hogy sok dologra nincs befolyásod, bocsásd meg magadnak, hogy nem kezelted az olyan problémákat, amelyekről nem is tudtál. De továbbra is segíthetsz abban, hogy minden diáknak legyen lehetősége kibontakoztatni a képességeit és hozzád is bizalommal kapcsolódhatnak.  

Ha hasznosnak találod  a bejegyzéseket a további tartalmakért kövess minket a facebookon!

Ezek is érdekelhetnek

Almatorony

Almatorony

TANTÁRGY: környezet, biológia, természetismeret, technika, fizika   KOROSZTÁLY:alsó, felső tagozat, középiskola    IDŐ:25-45 perc    MUNKAFORMA:  csoport ESZKÖZÖK:   alma hurkapálcika,   ELŐKÉSZÍTÉS: nem szükséges  MIRE JÓ MÉG: környezet, egészség tudatosítás,STEAM,...

Őszi gyümölcsök projekt

Őszi gyümölcsök projekt

TANTÁRGY: környezet, biológia, természetismeret   KOROSZTÁLY:óvoda, alsó tagozat     IDŐ:45-90 perc    MUNKAFORMA:  csoport ESZKÖZÖK:   szükséges  ELŐKÉSZÍTÉS: szükséges  MIRE JÓ MÉG: környezet, egészség tudatosításAz őszi gyümölcsök projektnap egy nagyszerű módszer...

Minden amit a megrendelésről tudni kell: Támogatás, csoportos kedvezmény:óratervező, egyéni fejlesztési terv készítő programokra

Minden amit a megrendelésről tudni kell: Támogatás, csoportos kedvezmény:óratervező, egyéni fejlesztési terv készítő programokra

Rendelés és licenc- idő hosszabbításMegkönnyítjük a munkád!Óraterv és egyéni fejlesztési terv sablonjaink, olyan számítógépes programok, melyek beépített modulokkal- és kulcsszavakkal segítik a pedagógusok adminisztrációs munkáját. A mindenkori ajánlásoknak,...

Pin It on Pinterest

Share This