
TANTÁRGY: osztályfőnöki óra IDŐ: 45-90 perc MUNKAFORMA: egyéni, csoport, plénum ESZKÖZÖK: csomagolópapír, filctoll ELŐKÉSZÍTÉS: nem szükséges MIRE JÓ MÉG: magatartási szabályok megalapozása
Sok diák szerint a szabályok rosszak, ellentmondásosak, az esetek többségében nem többek, mint parancsok, amelyek csak arra jók, hogy megakadályozzák, amit a gyerek tenni szeretne. Ezek általában olyan szabályok, mint például a házirend, amelyeket a pedagógusok alkotottak meg és mondanak el az első tanítási napon. Természetesen megbeszélés, vita vagy értelmezés nélkül. Az elvárás világos: nincs más dolgod, mint követni a szabályokat!
Elképzelhető, hogy a szabályok ilyen típusú megközelítése hozzájárul az osztály fegyelmének megalapozásához, ugyanakkor nem nyújt segítséget a gyerekeknek abban, hogy kialakuljon az önfegyelem, vagy megértsék, miként válhatnak egy demokratikus közösség tagjává. A diákokra erőszakolt szabályok feszültségeket keltenek, vak engedelmességre szoktatnak, állandó harcot eredményeznek a felnőttek és gyerekek között az iskolában.
Ha a tanulók is részt vehetnek saját rendszerük kialakításában, sok előnnyel jár:
- Nyugodt, rendezett környezetet biztosít a tanuláshoz.
- Elősegíti a szabályok megbecsülését.
- Segíti a tanulók önuralmának és önfegyelmének fejlődését.
- A diákokat felelősségvállalásra készteti, a demokratikus társadalom együttműködő, aktív tagjává neveli.
- Elősegíti az egymást tisztelő, jóindulatú, egészséges tanár–diák kapcsolatot.
Közös szabályalkotás:
1, Bármilyen korosztályról is legyen szó, a gyerekek pontosan meg tudják mondani, hogy milyen szabályokhoz kellene a közösségnek alkalmazkodnia, hogy nyugodtan teljen a tanítási idő. Hagyjuk a gyerekeket saját maguk megfogalmazni a gondolataikat. Használd a csapatmunkát: A közös tevékenység összehangolja csoportot és egy cél érdekében mozgósítja az energiákat.(A csoportmunkának is érdemes megbeszélni a szabályait) Akár egyénileg, akár csoportban dolgoznak kérjük meg őket, hogy pozitívan fogalmazzák meg az elvárásokat. Legyen tabu szó a :NE, és a NEM! (Pozitív szabályokra jó példa itt érhető el.)
2, Indokolják meg közösen a szabályokat. Azt az indok, hogy :”csak ” ne fogadjuk el.
3,Magyarázzák meg közösen melyik szabálynak mi a célja. Kapcsoljátok hozzá a szabályokat magasabb szintű célokhoz, hogyan segíti társadalmi szinten a közös együttélést, a kommunikációt, a közös munkát. Kinek milyen előnye származik abból, ha betartjuk a rendet?
4,Készítsenek plakátot és akasszák ki a falra. Az, hogy látja a saját munkájának az eredményét, segít az elfogadásban.
5, Rendszeresen ismételjék át a közösen hozott szabályokat.
6, Mindig merülnek fel újabb és újabb megoldandó problémák. Bátorítsd arra a tanulókat, hogy a felmerülő problémákra alkossanak saját szabályokat és adják hozzá a nevüket is. A plakátot is érdemes úgy tervezni, hogy ki lehessen egészíteni tanév közben.
7, Emlékeztesd a tanulóidat arra, az általuk hozott szabályokra ha bomlasztó viselkedést tapasztalsz! Indokolja meg a rendbontó, hogy miért is volt fontos a közösségnek és benne neki erre a szabályra.
8, Rendszeresen kell önértékelést tartani, és ennek lehet a viszonyítási alapja lehet a közösen meghozott szabályrendszer. Az önértékelés kérdése: Betartottam, a közösen hozott normákat?
Összefoglalás:
.Jól indulhat és folytatódhat a tanév, ha mindenki tudja milyen rendszerhez igazodjon. Az iskolai házirend nem tiltások gyűjteménye, ha a tanulók részt vehetnek saját szabályaik megalkotásában és értelmezésében. Jobban tudnak azonosulni az elvárásokkal, ha Ők maguk fogalmazzák meg azokat.
Az osztály sokkal nyugodtabb hely lesz, fokozza a tanulók biztonságérzetét és a közösségszervező ereje van. Javul a tanár-diák kapcsolat, a tanulóknak fejlődik az önismerete.
Forrás: http://tanitoikincseim.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1223922
http://www.kooperativ.hu/sites/default/files/szabalyok-betekinto.pdf
Kép:<a href=”https://pixabay.com/hu/users/jarmoluk-143740/?utm_source=link-attribution&utm_medium=referral&utm_campaign=image&utm_content=2847508″>Michal Jarmoluk</a> képe a <a href=”https://pixabay.com/hu/?utm_source=link-attribution&utm_medium=referral&utm_campaign=image&utm_content=2847508″>Pixabay</a> -en.New Teachers: How to Create a Shiny,
Óratervek, egyéni fejlesztési tervek gyors előírás szerinti dokumentálásához
-
Akció!
Classbook-óratervező A 2024-2025
Original price was: 11 200 Ft.9 200 FtCurrent price is: 9 200 Ft. -
Classbook-óratervező A 2024-2026
18 500 Ft -
Classbook-óratervező A 2024-2027
22 500 Ft -
Classbook-óratervező B 2024-2025
11 200 Ft -
Classbook-óratervező B 2024-2026
18 500 Ft -
Classbook-óratervező B 2024-2027
22 400 Ft -
Akció!
Csomag 1-Skillful egyéni fejlesztési terv + Classbook-óratervező A 2024-2025
Original price was: 24 400 Ft.18 500 FtCurrent price is: 18 500 Ft. -
Akció!
Csomag 2-Skillful egyéni fejlesztési terv + Classbook-óratervező B 2024-2025
Original price was: 24 400 Ft.18 500 FtCurrent price is: 18 500 Ft. -
EgyüttMűködik – kooperatív fegyelmezési technikák
26 800 Ft -
Skillful egyéni fejlesztési terv 2024-2025
13 200 Ft -
Skillful egyéni fejlesztési terv 2024-2026
19 500 Ft -
Skillful egyéni fejlesztési terv 2024-2027
26 500 Ft
További cikkek első osztályfőnöki órára:
Első nap az iskolában: ötletek a “nyári élményeim” feldolgozására
A nyári élmények feldolgozása az iskolában nagyszerű módja annak, hogy a diákok újra ráhangolódjanak a tanulásra, miközben megosztják egymással a szünet alatt szerzett tapasztalataikat. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt kreatívan és interaktívan megtenni: 1. Nyári...
Legviccesebb jégtörő kérdések, amelyekkel garantált a szórakozás
TANTÁRGY: magyar, idegennyelv, osztályfőnöki KOROSZTÁLY:felsőtagozat, középiskola, felnőtt IDŐ:15- 45 perc MUNKAFORMA: csoport ESZKÖZÖK: nem szükséges ELŐKÉSZÍTÉS: nem szükséges MIRE JÓ MÉG:összehangolás, ráhangolás, pozitív légkör megteremtése,Amire...
Szabályalkotás az osztályban csoportnorma segítségével
Az ugróiskola alapjáték felfrissítésével megannyi izgalmas variációval szórakoztathatjuk a gyerekeket!
Klikkesedjük?
A nagycsoport és a klikkek viszonya
22 elgondolkodtató kérdés osztályfőnöki órára, amely beindítja a beszélgetést
TANTÁRGY: bármely IDŐ: 15-20 perc KOROSZTÁLY: 10-18 MUNKAFORMA: csoport, plénum ESZKÖZÖK: nem szükséges ELŐKÉSZÍTÉS:nem szükséges MIRE JÓ MÉG: elfogadás, csoportkohézió erősítés A motiváció egyik kulcseleme, hogy elhiszed, hogy értékes vagy...
Last minute ötlet: bemelegítő játék első osztályfőnöki órára
TANTÁRGY: osztályfőnöki óra IDŐ: 5-15 perc KOROSZTÁLY: bármely MUNKAFORMA: egyéni, pár, csoport, plénum ESZKÖZÖK: papír, ceruza ELŐKÉSZÍTÉS: nem szükséges MIRE JÓ MÉG: bemelegítés, osztályközösség építése kommunikáció, képzelet, kreativitás ...
Nyári szünet hangulatjelekkel
TANTÁRGY: osztályfőnöki óra IDŐ: 5-15 perc KOROSZTÁLY: bármely MUNKAFORMA: egyéni, pár, csoport, plénum ESZKÖZÖK: emojik ELŐKÉSZÍTÉS: nem szükséges MIRE JÓ MÉG: kommunikáció, képzelet, kreativitás fejlesztés, bemelegítés, levezetésEmojik...
Ezek is érdekelhetnek
Team-teaching / Tantárgyközi órák – Minta óratervvel
Team-teaching és tantárgyközi órák – részletes bemutatMi az a team-teaching? A team-teaching azt jelenti, hogy két (vagy több) pedagógus közösen tervez, vezet és értékel egy tanórát. A tanárok lehetnek: azonos szakterületűek (pl. két nyelvtanár), vagy különböző...
EgyüttMűködésre építő osztálymenedzsment
EgyüttMűködik – Osztálymenedzsment RendszerA kölcsönösen előnyös megoldások ereje a társas kapcsolatokbanSzülőknek, pedagógusoknak, csoportvezetőknek Miért fontos az osztálymenedzsment? Ha pedagógusként, oktatóként vagy szülőként konfliktusokkal küzdesz, és szeretnéd...
Együttműködésre építő osztálymenedzsment
EgyüttMűködik – Osztálymenedzsment RendszerA kölcsönösen előnyös megoldások ereje a társas kapcsolatokbanSzülőknek, pedagógusoknak, csoportvezetőknek Miért fontos az osztálymenedzsment? Ha pedagógusként, oktatóként vagy szülőként konfliktusokkal küzdesz, és szeretnéd...